Xavin Hotel Harkány

A szolgáltatások komfortját javító fejlesztéseteket tettek Harkányfürdőn

A szolgáltatások komfortját javító fejlesztéseteket tettek Harkányfürdőn

2015-02-09 • Kategória: Hírek, Közlemények

Új masszázságyakkal és pedikűrös székkel bővül a Harkányi Gyógyfürdő wellness és spa szolgáltatási részlege.

A fejlesztésnek köszönhetően a fürdőt látogatók korszerű masszázságyakon, még kellemesebb körülmények között élvezhetik a gyógyító kezeléseket, vagy épp újulhatnak meg tetőtől talpig az új pedikűrös széknek köszönhetően. A beruházást a fürdő önerőből biztosította!

Nyár elejétől még több korszerűsítéssel találkozhatnak a fürdő látogatói, hiszen egy a kormány által finanszírozott, 215 millió forintos célzott támogatás keretében, a város 20 millió forintos önerejével együtt az 5. és 6. számú (Lepke) medence technológiai és esztétikai fejlesztése valósul meg. A 2015 júliusára befejeződő kivitelezésnek köszönhetően a medencék hosszú távon is biztonságosan, költséghatékonyan működtethetők, s ez hozzájárul a fürdő vonzerejének megtartásához.

Harkányfürdőben számos, a gyógyvízre épülő szolgáltatás és kezelés vehető igénybe, ezek egy jelentős része az OEP által finanszírozott módon. Legyen szó gyógymasszázsról, víz alatti sugármasszázsról, szénsavas fürdőről vagy iszapkezelésről, de lehet akár víz alatti torna, gyógytorna, nyújtó kezelés vagy épp elektroterápia, orvosi javallatra az OEP által finanszírozott formában bárki számára elérhető a fürdőben.

Szállodánk, a harkányi Xavin Hotel**** Wellness és Étterem csupán egy 2 perces sétára található a fürdőtől. Legyen a vendégünk, pihenjen és frissüljön fel wellness részlegünkben, vagy a szállodánktól csupán 150 méterre található Harkányi Gyógyfürdőben!

Kérjen egyedi, személyre szabott árajánlatot!
Az ajánlatkérésekre reggel 6 és este 11 óra között egy órán belül válaszolunk.

 

Hozzászólások