Xavin Hotel Harkány

Húsvéti Hosszú Hétvége a Harkányi Strand- és Gyógyfürdőben

Húsvéti Hosszú Hétvége a Harkányi Strand- és Gyógyfürdőben

2015-03-22 • Kategória: Hírek, Közlemények

A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő idén is több meglepetéssel – kedvezménnyel várja az ide látogató vendégeket, akik úgy döntenek, hogy a húsvéti hétvégét Harkányban töltik.
Szinte mindenkinek jó választás lehet a harkányi fürdő (családok, párok nyugdíjasok), hiszen színes gyermek programok mellett a frissítő és wellness szolgáltatások is igen kedvező áron lesznek igénybe vehetőek.

A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.

Harkányi Strand- és Gyógyfürdő Húsvéti eseményei:

Gyerek programok:  14:00-17:00 
Bújj bújj Zöldág Játékpark és kreatív kuckó
Kortalan Kreatív kézműves foglalkozás
- Húsvéti gipszfigurák festése
- Tojásfestés hagyományos és modern technikákkal
- Húsvéti nyuszi készítése papírból

30 % kedvezmény:
- a frissítő szolgáltatásokra: pedikűr, manikűr paraffin pakolás
- a wellness szolgáltatások árából:

- Masszázsok: Talpmasszázs, Testmasszázs illóolajokkal, Testmasszázs vákuummal, Testmasszázs mézzel, Lávaköves masszázs,Páros masszázs, Migrén masszázs, Hűsítő masszázs, Gyermek masszázs, Cellulitisz-zsírégető masszázs, Menedzser masszázs

- Kezelések: Biorezonancia, Gőzkapszula, Száraz szénsav kezelés, Hullám masszázs, Köpöly kezelés

A Xavin Hotel **** Wellness és Étterem a Harkányi Strand- és Gyógyfürdő bejáratától alig 150 m -re helyezkedik el. Szállodánk a Húsvét alkalmából tradicionális reggeli és büfévacsora kínálattal várja vendégeit. Idén is lehetősége lesz nyuszi simogatásra, mely a gyermekek egyik kedvence már évek óta.

Kérjen egyedi, személyre szabott árajánlatot!
Az ajánlatkérésekre reggel 6 és este 11 óra között egy órán belül válaszolunk.

 

Hozzászólások