Xavin Hotel Harkány

Éjszakai fürdő a Harka Vízivilágban – Talpra magyar!

Töltés: esemény

« Minden esemény

  • Az Esemény már lejárt!

Éjszakai fürdő a Harka Vízivilágban – Talpra magyar!

2024. március 16. @ 20:00 - 23:30

3500HUF

Itt a tavasz, vele együtt a nemzeti ünnepünk és a hozzá tartozó hosszú hétvége, azzal együtt pedig az éjszakai fürdőzés ideje is! Talpra magyar – a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő szervezésében a korábbi eseményekhez hasonlóan most is megrendezésre kerül az éjszakai fürdőzés, méghozzá a nemzeti ünnepünk hosszú hétvégéjén, 2024. március 16-án, szombaton.

Az élménymedencéknél a jó hangulatot és a zenei aláfestést DJ. Heszi biztosítja, a koktélbárban pedig finom italokkal várják a szervezők a közönséget.

A csendesebb, vagy még forróbb környezetet előnyben részesítők számára számára a Harka Vízivilág mellett a Szaunavilágban is lehetőség lesz kikapcsolódni, félrevonulni, ellazulni, vagy egyszerűen csak beszélgetni egymással egy jót!

A rendezvény a karszalaggal (fürdő belépővel) rendelkező vendégek számára ingyenes, amennyiben a nap folyamán nem hagyják el a gyógyfürdő területét.

Látogassanak Harkányba és próbálják ki azt a nem mindennapi élményt, amit az éjszakai fürdőzés nyújt!

Éjszakai fürdő Harkányban, a hosszú hétvégén, 2024.03.16-án!

Éjszakai fürdő Harkányban, a hosszú hétvégén, 2024.03.16-án!

Szervező

Harkányi Gyógyfürdő Zrt.
Phone
(+36 72) 480 251
Email
info@harkanyfurdo.hu
Szervező weboldala

Helyszín

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő
Kossuth Lajos u. 7.
Harkány,Baranya7815Magyarország
+ Google Map
Phone
(+36 72) 480 251
Helyszín weboldala
Utoljára frissítve: 2024-03-04