Xavin Hotel Harkány

HÚSVÉT és a hosszúhétvége – 2023

HÚSVÉT és a hosszúhétvége – 2023

2023-04-06 • Kategória: Hírek

A húsvét hagyományosan egy olyan keresztény ünnep, mely során a pénteken keresztre feszített Jézus vasárnapi feltámadását ünnepeljük. Vallási szempontból a húsvét jelenti a fény győzelmét a sötétség és az élet győzelmét a halál felett, de a bűnöktől való Krisztus általi megváltását is, így méltán nevezhető a karácsonnyal egyenértékű, vagy attól is nagyobb keresztény ünnepnapnak. A Jézus sivatagi böjtjét (nagyböjtöt) lezáró dátum egyben a húsfogyasztás megkezdésének időpontja is az önmegtartóztatást követő időszak után, maga a húsvét magyar elnevezése is innen eredeztethető. Az ünnepi időszak pünkösddel zárul.

A zsidó hagyományoknak megfelelő tavaszváró ünnep a „pészah”.

Általánosságban – eltekintve a vallási hagyományoktól – a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe ez a dátum, mely során a gyerekeket a húsvéti nyúl „tojta” 🙂 meglepetésekkel ajándékozzuk meg és a szabadban, jó időben, tartalmasan, a családdal vagy szeretteinkkel töltjük a napot. Húsvét hétfőjén a néphagyományoknak megfelelően a lányokat meglocsolják a fiúk vízzel vagy kölnivel, hogy ne hervadjanak el, ezért pedig cserébe hímes tojást vagy egyéb finomságokat kapnak a fiúk.

 

Jézus Krisztus feltámadása

Jézus Krisztus feltámadása

A legkorábban március 22-ére, legkésőbb április 25-ére eső mozgó ünnep dátuma úgy határozható meg egy adott évben, hogy vesszük a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első teliholdat követő vasárnapot (valamint a rá következő hétfőt). Amennyiben a telihold épp vasárnapra esik, úgy az azt követő vasárnapot kell számítani. A keleti és nyugati katolikus egyház között nincs teljes egyetértés az ünnepnap számítási módjára vonatkozóan még napjainkban sem.

A húsvéthoz közvetlenül kapcsolható egyéb egyházi ünnepeink:

  • Virágvasárnap: Jézus Jeruzsálemi bevonulását szimbolizáló ünnepnap, a Húsvét vasárnapját megelőző héten. Ez jelenti egyben az ún. „Nagyhét” kezdetét is.
  • Nagycsütörtök: Az utolsó vacsora emléknapja. A templomokban csak egy mise van, az esti órákban.
  • Nagypéntek: Jézus keresztre feszítésének napja, amikor nincs mise a templomban, csak igeliturgia.
  • Nagyszombat: Fény-, ige-, keresztségi-, eukarisztia liturgiák, valamint körmenet alkotják a nagyszombati mise (másnevén vasárnap vigíliája) tartalmát.
  • Húsvétvasárnap: Krisztus feltámadásának ünneplése délelőtti misével. Ehhez az ünnephez köthető az ételszentelés hagyománya is, amikor a hívők a megszentelni kívánt ünnepi ételeket (bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor) a misén letakart kosarakban bemutatták. Minden étel és ital is vallási jelentőséggel bírt. Így pl. a bor Krisztus vérét, a bárányhús az áldozati étket, a tojás az újjászületést stb. jelképezte.

Húsvéthétfő inkább csak néphagyományok és szokások szemszögéből említendő, egyházi szempontból nincs jelentősége. Ide tartozik a már említett locsolkodás és hímes tojás ajándékozás szokása is.

Ha már Xavin Hotel és blog, következzenek a jellegzetes magyar húsvéti ételek is:

  • Minőségi füstölt sonkák
  • Szárazkolbászok
  • Vagdalt hús
  • Főtt tojás
  • Fonott kalács
  • Torma, mustár
  • Friss zöldségek
  • Egyes régiókban sárgatúró
  • Különféle édességek

 

Már nagyon várjuk a hétvégi ünnepet, mely során Xavin Ínyenc Snack & Pezsgő Party-val készültünk a csomagajánlatunkat igénybe vevők számára.

Xavin Húsvét – Ínyenc Snack & Pezsgő Party

 

Harkányban és környékén is számos programlehetőség vár mindenkit, kicsiktől az idősekig.

Április 8-án a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő éjszakai élményfürdőzéssel ünnepli a Húsvétot, mely során DJ-k, koktélbár és természetesen a Harka Vízivilág és a Szaunavilág összes szolgáltatása is rendelkezésre áll majd. Ráadásul – ahogy írtuk is – április 6-tól már a Vízivilág kültéri medencéje is megnyitott.

A Circus America cirkuszi műsorában szintén szombaton, 15:00 és 18:00 órás kezdettel várják kicsiket és nagyokat! Pónitól a tevéig, bohóctól az akrobatáig minden mutatványra készüljön, aki egy színvonalas cirkusz élmény részese szeretne lenni. 🙂

A tradicionálisabb vagy kulturális élményre vágyókat a Szaporcai Cifraház várja, „Vidéken jó!” programsorozatára. Fő témák az ökogazdálkodás, a vidékre költözés és a vidéki élet, illetve megtekinthetjük Ruprech Judit fotókiállítását, valamint a Vidéken Jó Alapítvány másik helyszínén, a Kossuth u. 72. szám alatt értékőrző felújításon átesett tésenfai parasztházát és biokertjét is.

Húsvétváró családi program is lesz a Harkányi Skanzanben, mely ideális helyszín a kisebbekkel érkezők számára, egy rövid sétára található szállodánktól. A legelsők ráadásul ajándék vattacukorral is „gazdagodhatnak”. 🙂 A húsvétvárón a gyerek disco mellett olyan vidékiesebb, hagyományőrzőbb programok kapnak lehetőséget, mint pl. a kézműves foglalkozások.

Siklós és a Siklósi vár is húsvéti programokkal „vár” mindenkit az április 7-9-i hosszúhétvégén.

 

De ha csak egyszerűen kirándulnának egy jót, ajánljuk figyelmükbe a Dráva környékét, vagy a Mecseket is Pécsett.

 

Minden kedves olvasónknak áldott ünnepeket és tartalmas hétvégét kívánunk!