Cikksorozatunk következő epizódjában az 5804-es út mentén húzódó kistelepüléssel, Bogdásával ismerkedhetnek meg olvasóink.
A legkorábbi feljegyzések még 1266-ból lelhetők fel a faluról, eszerint a Haraszt-nemzetségbeli Miklós bán fiai (Sebestyén és Péter) megosztoztak a területről, a szintén baranyai Kustánnal egyetemben. Birtokolták még a falut a Cserményiek is, melyet 1466-ban a a pécsi káptalan vásárolt meg. A török hódoltság idején, az ország 3 részre szakadásakor több dél-baranyai településhez hasonlóan Bogdása is elnéptelenedett és csak az 1700-as években került vissza a káptalan tulajdonába, mint elnéptelenedett puszta. A betelepítések idején német és délszláv családok telepedtek le a területen.
Bogdása, Római Katolikus templom
Vallását tekintve a település római katolikus és református vegyesen, mindkét esetben önálló templommal. Érdekesség, hogy a katolikus templom Szent Péter és Pál tiszteletére épült, gótikus stílusban, szentálye pedig egy 15. századi gótikus formát őriz, így ez tekinthető az Ormánság legrégebbi, ma is álló egyházi építményének.
Az épületet az 1749-es esztendőben restaurálták., ekkor barokk formát kapott több helyen is, berendezését tekintve pedig a fő- és mellékoltárok, az orgona, valamint a keresztelő kút is copf stílusban készült a 18. században.
A reformátusok ugyan már 1734-től önálló prédikátorral és templommal rendelkeztek, de ezt elvették tőlük és csak II. József 1786-os türelmi rendelete rendelete nyomán építhettek újat, ezt 1834-ben szentelték fel.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 76,1%-a magyarnak, 24,3% cigánynak, 2,9% horvátnak, 0,4% románnak mondta magát. Nevezetességei között a Duna-Dráva Nemzeti Park kezelésében álló ártéri erdők, valamint a Bogdása határában található, az ország egyik legnagyobb tölgyfája is. A község tereit Szatyor Győző szobrászművész alkotásai is díszítik.
