Xavin Hotel Harkány

Téli Wellness Napok – Gyógy- és élményfürdő belépővel

Téli Wellness Napok – Gyógy- és élményfürdő belépővel

Ellazulni és meditálni a Harkányi Gyógyfürdő gőzölgő vizében, miközben kint már beköszöntött a hűvös idő… téli wellness csomagajánlatunk ezt az egyedülálló életérzést kínálja Önnek!

Töltsön el néhány napot Harkányban ill. annak történelmi-, kulturális-, természeti kincseket rejtő vonzáskörzetében! Hogy melyek is pontosan ezek a kincsek és miért épp a Xavin Hotel **** Wellness & Restaurant a megfelelő hely egy rövid téli kikapcsolódáshoz? Igyekszünk ezt – egy minden korosztály számára alkalmas – csomagajánlatban bemutatni.


Téli Wellness a Harkányi Gyógy- és Élményfürdőben

A 2019-ben az év fürdőjének választott Harkányi Gyógy- és Élményfürdő mostanra az év 365 napján élményeket nyújtó helyszínné vált a tradicionális, relaxációt és gyógyhatást biztosító medencéin túl. A gyógyfürdő folyamatos fejlődését bizonyítja a 2024-ben megvalósított gyógymedence rekonstrukció is, melyre méltán lehet büszke a város és maga a Harkányi Gyógyfürdő is.

Weboldalunkon részletesen is bemutatjuk mindezen lehetőségeket, de röviden itt is összefoglaljuk, hogy jelenleg milyen szolgáltatásokat tartalmaz egy fürdő belépő Harkányban:

  • Kül- és beltéri gyógymedencék magas ásványianyag tartalmú gyógyvízzel, melyek közül a kültéri medencék különleges élményt nyújtanak a téliesebb idő beköszöntével.
  • Spa & Wellness részleg – látványfürdő, jakuzzi, szauna- és gőzkabin világ, masszázs kezelések
  • Harka Vízivilág és Élményfürdő – turbó csúszdákkal, sodrófolyosóval, pezsgőpadokkal, mászófallal és még sok más élményelemmel a család számára!
  • Fedett Gyermekvilág a legkisebbeknek

A Xavin Hotel téli wellness csomagajánlata részeként most 1 napra szóló gyógy- és élményfürdő belépőt kínál, így elkerülheti a sorban állást a pénztáraknál. Szállodánk a komplexum bejáratától 150 méterre helyezkedik el, így egy nyugodt sétával is percek alatt megközelíthető a helyszín.

Téli wellness a Xavinban

Azoknak is jó hírrel szolgálhatunk, akik hotelünkben lazulnának el!Wellness részlegünk jakuzzival, só- és gőzkabinnal, élményzuhannyal, valamint finn-szaunával és merülő medencével is rendelkezik. Teraszos, klimatizált szobáink kellemes atmoszférát biztosítanak itt tartózkodásuk alatt, ami szintúgy elmondható télikertünkről és éttermünkről is. Ízletes ételekkel, villányi és siklósi helyi gazdák folyóboraival és természetesen prémium minőségű palackozott italokkal, koktélokkal, csapolt sörrel is várjuk Önöket!

Téli programlehetőségek a régióban

Dél-Baranya bővelkedik a programlehetőségekben, így a fürdőzésen kívül is megtalálhatja mindenki a számára leginkább kedvező kikapcsolódási lehetőségeket a Xavin Hotel eseménynaptárából. Csak hogy néhányat említsünk a 2025-ös év végi / 2026-os újévi téli kínálatból:

  • Zenés éjszakai fürdőzések a Harka Vízivilágban
  • Pécs kulturális öröksége és napjaink eseményei (Adventi Vásár Pécs történelmi belvárosában, Adventi Borok és Pécs, Csík – Presser koncert)
  • Sportolási, túrázási lehetőségek a térségben (Tenkes-túrák, Villány dombjainak és pincészeteinek bejárása, Siklósi Vár, Ormánság és a Dráva ártere – kiváló lehetőség a biciklizésre)
  • A villányi borhoz köthető rendezvények, kikapcsolódási lehetőségek, pincelátogatások
  • Az Ormánság eseményei, látványosságai (Szaporcai Cifraház, Eperfa Tájház)
  • Valláshoz köthető események (Pécsi Bazilika és Zsinagóga, Máriagyűdi Kegyhely, Jézus Szíve Plébánia Harkányban, Református Templom Harkányban ill. a decemberi és januári liturgikus események, rendezvények)


A CSOMAG TARTALMA

  • 2 éjszaka szállás kényelmesen berendezett, minden igényt kielégítő teraszos vagy franciaerkéllyel ellátott szállodai szobáinkban
  • 1 napos gyógy- és élményfürdő belépő 2 fő részére, mellyel elkerülheti a pénztárnál való sorban állást és egy teljes napon keresztül élvezheti a Harkányi Gyógyfürdő és Élményfürdő szolgáltatásait a télies idő beköszöntével is. 🎫
  • Bőséges büféreggeli

    Hideg ételek

    • Sós és édes péksütemények (kenyérfélék, zsemlék, kiflik, magvas barna zsemle stb…)
    • Kávésütemények
    • Toast, gabona-, kukoricapelyhek, müzlik
    • Friss, szezonális gyümölcssaláta, friss zöldségek, gyümölcsös és natúr joghurtok.
    • Vaj (kérésre margarin), körözött
    • Különböző gyümölcslekvárok, méz
    • Szalámi- és sajttálak kínálata

    Meleg, reggeli ételek

    • Rántották (hagymás, szalonnás, stb. naponta változó), bundás kenyér, alkalmi jelleggel tükörtojás / főtt tojás
    • Sült debreceni, főtt virsli
    • Paradicsomos bab
    • Tejbedara

    Hideg és meleg reggeli italok

    • Hideg-, meleg tej
    • Kakaó, forró csokoládé
    • Caffé Perté professzionális presszó automatával főzhető, mintegy ötféle kávé különlegesség: espresso, americana (hosszú kávé), macchiato, cappuccino
    • Frissen elkészíthető, hagyományos- és gyümölcs ízesítésű teák
    • Napi juice választék ( narancs, multivitamin).

    Reggeli képgaléria megtekintése »

  • Büfévacsora (a szálloda telítettségének függvényében) vagy a’la carte félpanziós étlapunk kínálatából választhat.

    Kétféle leves

    • Naponta készült friss húsleves különböző betéttel (cérnametélt, vajas daragaluska, májgaluska…)
    • Krémlevesek

    Főétel

    • 4-6 féle főétel választékos köretekkel
    • Naponta gondosan összeállított választék, ötvözve a nemzetközi-, mediterrán-, és reformkonyhát.

    Saláta pult

    • Friss zöldsalátákkal
    • Kevert salátákkal
    • Házi savanyúságokkal

    Desszert

    • Házi készítésű sütemények
    • Pohárdesszertek

    Étterem képgaléria megtekintése »

  • Wellness-részleg korlátlan használata
    • Normálvizes fedett merülőmedence
    • Épített masszázsmedence élményelemekkel
    • Pakisztáni sótéglából épített sókabin
    • Épített török aroma gőzkabin
    • Fényterápiás finn-szauna
    • Trópusi eső élményzuhany
    • Tepidárium
    • Szauna lepedő biztosítása a wellness részlegen
    • Fürdőköpeny a szobában ( csere esetén 600 HUF tisztítási költséget számolunk fel )

    Szauna, medencék, masszázs képgalériák megtekintése »

  • Légkondicionálás, klíma
  • WI-FI hozzáférési lehetőség korlátlanul a szálloda teljes területén
  • Szobaszéf
  • Ingyenes parkolási lehetőség
  • ÁFA

TOVÁBBI MEGRENDELHETŐ KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK

  • Masszázs kezelések, melyekről részletesebb tájékoztatást az alábbi aloldalunkon talál
    • Harkány gyógyvízkrémes masszázs: 6 900.- HUF / fő / 25 perc
    • Relaxáló olajos wellness masszázs: 6 900.- HUF / fő / 25 perc
    • Tibeti mézes (méregtelenítő) masszázs: 6 900.- HUF / fő / 25 perc
    • Revitalizáló csokoládémasszázs: 7 900.- HUF / fő / 30 perc
    • Lávaköves masszázs: 11 900.- HUF / fő / 50 perc
  • Szobai bekészítések
    • Törley pezsgő (száraz, félszáraz, édes): 4 900.- HUF / palack
    • Tiffán’s Pincészet Rozé Cuvée: 3 800 HUF / palack
    • Tiffán’s Pincészet Portugieser: 3 800 HUF / palack
    • Vylyan Pincészet Montenuovo Cuvée 2021: 7 200 HUF / palack
    • Virágcsokor: 7 000.- HUF / csokor (az ár tájékoztató jellegű, függvénye a csokor összetételének)
    • Gyümölcstál (szezonális gyümölcsökből, 2 fős): 8 000.- HUF / tál
  • Torta megrendelés (egyeztetés szerint): 8 900.- HUF-tól
  • Általánostól eltérő étrend igénylése (glutén-, laktóz és egyéb érzékenység): egyedi árajánlat szerint

CSALÁDBARÁT SZOLGÁLTATÁSOK

  • A gyermekek elhelyezése és ellátása 0-3 éves korig ingyenes (szobánként minimum 1 fő felnőtt tartózkodása esetén)
  • Ingyenes babaágy babaágyneművel *
  • Pelenkázólap, bili, WC ülőke szűkítő, mosdó fellépő *
  • Fürdetőkád *
  • Vízforraló *
  • Etetőszék *
  • Gyermek menü kérésre
  • Kismotor *
  • Színezők, kártya- és társasjátékok

* A szolgáltatás csak a szállodánkban rendelkezésre álló mennyiség erejéig igényelhető.

Online árkalkuláció, foglalás



Aktív programlehetőségek Harkány környékén

Az egyedülálló vízösszetételű Harkányi Gyógy- és Strandfürdő
Hagyomány és művészet találkozása: Pécs Zsolnay Negyed
Történelmi kalandtúra a Siklósi várba, Malkocs bej Dzsámijába
Zarándokút Máriagyűdi Kegytemplomba
Nagyharsányi szoborpark
Villány történelmi borvidék
Drávai sétahajózás
Kerékpártúra a Duna-Dráva Nemzeti Parkba
Ős- Dráva Látogatóközpont
Eperfa Tájház látogatás- Szaporca

SZÉP kártya, Széchenyi pihenőkártya

SZÉP kártya elfogadóhely


Különböző kedvezményekre jogosító kuponok, bónuszkártyák csak a szálloda foglalási rendszerén keresztül történő foglalások esetén érvényesíthetők – szállásra illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra. Ha a szálloda a már akciós csomag árából a foglalás során további kedvezményt biztosított, akkor abból nem tud további kedvezményeket nyújtani.

Utoljára frissítve: 2026-02-02