A Márton-nap eredete a monda szerint ahhoz köthető, mikor Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni a püspökké választásakor, de a ludak elárulták gágogásukkal. Kicsit gyakorlatiasabban az év végéhez, a nyári és kora őszi mezőgazdasági munkák befejezéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek az év november 11. napján megrendezett események, hagyományok.
Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a babona szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta.
Novemberben aztán már le szabadott vágni a tömött libát, így a Márton-napi ételeket jellemzően libafogások alkotják, pl. libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal. A rigmus szerint:
„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.
Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.
Az éppen kiforrott újborral illik koccintani ezidőtájt, így általában már szállodánkba is megérkeznek az első láda könnyedebb villányi rozék és fehérborok, s nem marad a vacsora liba nélkül sem!